Angol mesefeldolgozó házi verseny

A járványügyi helyzet miatt két év kihagyás után újra meg tudtuk rendezni az iskolánk angoltanárai által kezdeményezett és kidolgozott angol mesefeldolgozó versenyt a 3. és 4. évfolyam diákjai számára. Az évek során mindig újabb ötletekkel bővítettük, és mára csapatversenyként működik. Nagyon népszerű a diákok és a tanárok körében is, így idén nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a kerületi forduló az óraszámoknak megfelelő szinteken.

Az idén a 3. évfolyamon a A Someone Bigger (by Jonathan Emmet and Adrian Reynolds) mesét együtt dolgoztunk fel az órákon a gyerekekkel és a versenyen az ismeretlen mese pedig az Everyone Got Wet volt, amihez semmilyen segédanyagot nem használhattak.
A 4. évfolyamon pedig a közösen feldolgozott mese: How to Babysit a Grandma (by Jean Reagan and Lee Wildish) volt, amit az önállóan feldolgozandó mese, A Fright in the Night követett.
A versenyen 15 csapattal 42 harmadik osztályos diák, a negyedik évfolyamon pedig 10 csapattal 26 tanuló vett részt. Minden kategóriában az első két helyezett csapat képviseli az iskolánkat a kerületi fordulón.
A diákoknak és a felkészítő angoltanároknak gratulálunk és továbbiakban is drukkolunk a további sikeres szerepléshez.